AmCham KKV-Bizottságának és a HVK vezetőinek szakmai egyeztetése Budapesten

2010. február 17-én a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Központban (BVK) került sor az AmCham (Amerikai - Magyar Kereskedelmi Kamara) KKV Bizottságának és a Magyar Vállalkozásfejlesztési Hálózat Konzorcium - Helyi Vállalkozásfejlesztési Központok hálózatának (HVK) kuratóriumi elnökeinek és ügyvezető igazgatóinak megbeszélésére, Dr. Erdei Sándor (AmCham) és Dr. Nagy Ákos (BVK) elnökletével.
/Dr. Erdei Sándor és Dr. Nagy Ákos közös interjút adott Nagy Károly a Gazdasági Rádió Forráskereső - kkv finanszírozási magazin műsorának/
>>> Az interjú meghallgatása:

Innovatív, szolgáltatásalapú termékfejlesztés kis- és középvállalkozásoknak

„A DBH csoport kis- és középvállalkozások számára biztosítja azt, amire minden vállalkozásnak szüksége van: telephelyet, üzleti szolgáltatásokat (pénzügyet, számvitelt, stb.), de akár kockázati tőkebefektetést is. A telephelyek ipari létesítményekkel is kiegészülhetnek. A termékfejlesztés lényege, hogy ezek a szolgáltatások csomagban, havidíj ellenében érhetők el a DBH csoporttól – így a vállalkozások gyakorlatilag adminisztratív terheik nagy részétől megszabadulhatnak”
/http://uzleti-innovacio.blog.hu - 2010. február 10./
>>> Teljes cikk

Magyar Multik konferencia

A 2010. január 21-én a Magyar Multik című konferencián adott interjút a Duna Tv Váltó műsorának Sztankó Attila a DBH Group stratégiai igazgatója.
Az összeállítás megtekintése ( az interjú a lejátszón 05.43.- 07.10. perc között látható): http://www.dunatv.hu/musor/videotar?vid=604827&pid=281833

Forrásverseny

/HVG – 2010. január 14./
>>> Teljes cikk

Startol a Jeremie program

A Klubrádió Vállalkozók Klubja című műsorának vendége 2010. január 5-én: Erdei Sándor, a DBH Investment Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. igazgatóságának elnöke. Téma: Startol a Jeremie program, amelynek révén ígéretes kis és középvállalatok számára válik elérhetővé a fejlődéshez szükséges tőke. Milyen ágazatok lehetnek a kockázati tőkealapok célterületei?
>>> Az interjú meghallgatása:

Egy valódi partner

/INFO magazine - 2009 tél/
>>> Teljes cikk

Kockázati tőke Magyarországon

Az MTV Ma Reggel c. műsorának vendége volt 2009. december 22-én Erdei Sándor (igazgatósági elnök, DBH Group) és Benke Ákos (vezérigazgató, Magyar Vállalkozásfinanszírozási Zrt.).
/ez itt az idezet forrasa/
http://videotar.mtv.hu/Cimkek/e/r/erdei_sandor.aspx

Aláírásra kerültek az első Kockázati Tőke Program Közvetítői Szerződései

/Magyar Vállalkozásfinanszírozási Zrt. közleménye – 2009. december 17./
>>> Teljes cikk

Nagy esély a kockázati tőke

/Világgazdaság – 2009. december 14./
>>> Teljes cikk

Az MR1-Kossuth Rádió Magánhangzó c. műsorának vendége

2009. november 24-én dr. Erdei Sándor a DBH Group vezérigazgatója
Téma: Ígéretes magyar újítások és a JEREMIE program
>>> Az interjú meghallgatása:

Növekedés kockázati tőkével –Startoljon a milliókra!

/ Haszon Magazin – 2009. november/
>>> Teljes cikk

Az InfoRádió Eurokassza című műsorának vendége

2009. október 25.-én:
Erdei Sándor a DBH Group vezérigazgatója
>>> Az interjú meghallgatása:

A JEREMIE-ALAPOK TERVEI

/Figyelő- 2009. október 22./
>>> Teljes cikk

Indul a kockázatitőke-program

„A DBH Investment 5 milliárd forintos kerettel rendelkezik, ebből 3,5 milliárdot nyertünk a Jeremie program pályázatán és 1,5 milliárd forint a magánbefektetők részesedése”
- tájékoztatta lapunkat Erdei Sándor, a cégcsoport vezérigazgatója.
/Világgazdaság - 2009. október 12. /
>>> Teljes cikk

A DBH üzleti Modell -

/Koktél Magazin – 2009/3/
>>> Teljes cikk

Jetfin Green 2009 conference, Geneva

2009. szeptember 16 – 18.: Jetfin Green 2009 konferencia Genf
/18-16 September, 2009/
>>>
>>> Teljes cikk

Kiállítás az Infopark D épületében 2009. Szeptember 11.

A DBH Group Infopark D épületében „Metszéspontok” címmel megnyílt Schaller István és Páll Tibor Krisztián festőművészek közös kiállítása.
http://www.iroda.hu/index.php?action=open&id=2428
>>> Teljes cikk

SME Committe: Facing new challenges – Business Hungary – June 2009

This spring, the recognized AmCham Small and Medium Enterprises Committe elected Sándor Erdei as its chairman.
>>> Teljes cikk

Holland-román üzletember-találkozó Bukarestben

„A holland-román üzletember-találkozó megszervezése mellett több romániai projektünk is fut egyszerre. Az idén a hágai központú, nemzetközi hálózattal rendelkező, üzleti tanácsadással foglalkozó EUNITE B. V. romániai leánycége megvásárlása mellett a DBH és az EUNITE Romániára és Magyarországra kiterjedő stratégiai együttműködési megállapodást írt alá.”
/ http://erdely.ma/gazdasag.php?id=52902 /
>>> Teljes cikk

Pályázati források – Mentőövbe fulladva

Soha ennyi támogatási ígéretet nem kapott a magyarországi kkv-szektor, mint most, amikor világossá vált, hogy a hazai foglalkoztatási rendszer egyik pillére, a sok ezer kisebb-nagyobb vállalkozás megmentése létfontosságú. „A DBH technológiaintenzív, innovatív vállalkozásokba kíván beszállni pénzzel” – nyilatkozta Erdei Sándor az Üzlet és Sikernek 2009 májusában.
>>> Teljes cikk

DBH Group plans 1-2 deals via new EUR 14mn JEREMIE backed VC fund

/2009. 04.24 – DealWatch Interview/
>>> Teljes cikk

Felértékelődik a kockázati tőke

„Mint azt Erdei Sándor, a társaság tulajdonosa elmondta, elsősorban olyan vállalkozásokat szeretnének támogatni, amelyek külföldi tulajdonban is vannak - azaz működő tőkét hoznak az országba - és Magyarországon szeretnének letelepedni.”
/Népszabadság – 2009. április 22./
>>> Teljes cikk

Transport and Logistics Seminar, 8th April 2009, Bucharest

A DBH Group elemzése a romániai, szlovákiai és a hollandiai kis- és középvállakozások aktuális helyzetéről - Népszabadság, 2009. március 19.

„Európa válságot kezel, előbb vagy utóbb minden ország kénytelen lépni. Ami a kormányok intézkedéseiben közös, az a kis- és középvállalkozások helyzetének javítása...”
>>> Teljes cikk

Az InfoRádió Eurokassza c. műsorának vendége

2009 március 15-én Erdei Sándor a DBH Group vezérigazgatója
Téma: a JEREMIE program
>>> Az interjú meghallgatása:

Jeremie szigorú, de van benne fantázia

„Szigorúbb a vártnál az Új Magyarország Kockázati Tőke Program keretében kiírt Jeremie pályázatok értékelési rendszere, de így is vonzó lehetőséget jelenthet a program a kis- és középvállalkozások számára. Ennek lehetőségét kihasználandó a speciális üzleti modellel rendelkező DBH Group is részt kíván venni a kockázati tőke programban...”
/Portfolio.hu/
>>> Teljes cikk

Debreceni Innovációs és Műszaki Fejlesztési Alapítvány

„A Debreceni Innovációs és Műszaki Fejlesztési Alapítvány újjáalakult kuratóriuma 2009. február 25-én, Debrecenben, a DBH Group debreceni székházában tartja alakuló ülését. Az új kuratórium létrehozásával az alapítók szándéka a közhasznú Alapítvány lehetőségeinek erőteljesebb kihasználása, különösen az észak-alföldi régiónak az innováció nemzetközi kapcsolatrendszerébe történő fokozottabb bekapcsolásával.”
>>> Teljes cikk

Új lendületet adhat a Jeremie program

„Válságban felértékelődik a kockázati tőke szerepe. Bízom abban, hogy a kkv-k tudnak majd élni ezzel a lehetőséggel - nyilatkozta a Portfolio.hu-nak Erdei Sándor, a DBH Group vezérigazgatója a Jeremie program beindulásával kapcsolatban.”
/Portfolio.hu interjú/
>>> Teljes cikk

Szolgáltatott ipari létesítményt épít a DBH

„Terveink szerint 3500 négyzetméteres szolgáltatott ipari létesítményt adunk át az idei év októberében a Felsőzsolcai Ipari Parkban. A DBH Innovációs és Ipari Központban gyártóüzemet, valamint ehhez kapcsolódó irodai területeket és kiegészítő innovációs üzleti háttértámogatást biztosítunk”
/nyilatkozta: dr. Erdei Sándor. /
>>> Teljes cikk

Magán befektetés-ösztönzés - A vonzó hollandi

„Miután az erre szolgáló alapítvány pénze elfogyott, Erdei Sándor magánvállalkozásban folytatta a holland cégek Magyarországra csábítását.” –Figyelő -2009.január 15-21.
>>> Teljes cikk

A nap vendége a Gazdasági Rádióban

2008. december 8-án:
Erdei Sándor a DBH Group vezérigazgatója
>>> Az interjúk meghallgatása:

Az InfoRádió Eurokassza című műsorának vendége

2008. november 23-án:
Erdei Sándor a DBH Group vezérigazgatója
>>> Az interjú meghallgatása:

Vállalati cél: likviditás mindenáron

„Az Európai Unió kezdeményezésére és társfinanszírozásával megvalósuló Jeremie program 2009-ben induló kockázatitőke ágába készül beszállni a holland-magyar DBH Group. A Világgazdaság interjúja Dr. Erdei Sándorral”
/Világgazdaság - 2008. november 20./
>>> Teljes cikk

Véget ért az őszi üzleti klubsorozat

Október 7-9. között Debrecenben és Budapesten került megrendezésre a DBH Group üzleti klubsorozatának őszi fordulója. Az üzleti élet és neves intézményi képviselők aktív részvételével zajló üzleti fórum célja, hogy ösztönözze a régióbeli cégek egymás közötti üzleti kapcsolatainak fejlesztését, és gyakorlati, valamint szakmai háttérismereteket adjon át a résztvevőknek.
>>> Teljes cikk

Új operatív ügyvezető a DBH-nál

„Szobonya Péter október elején csatlakozott a DBH Group menedzsmentjéhez, feladatai közé tartozik az értékesítés irányítása, a szervezeti struktúra átalakítása, valamint az új stratégiai irányvonalak támgatása.”
>>> Teljes cikk

Üzletfejlesztési menedzser a DBH-nál

„A holland-magyar DBH Group üzletfejlesztési menedzserrel bővíti csapatát. Szabó Péter (37) október elején kezdte meg munkáját a DBH Group rotterdami irodájában.”
>>> Teljes cikk

Interview with Mr. Szabolcs Kovács, Manager of DBH’s Serviced Office Division

„ Sz. K.: DBH Business Services offers financial and project management, HR and from now, office facilities to international companies that intend to outsource their background business processes to professionals. This is based on the effort of increasing operation-effectiveness as by focusing exclusively on the core competence and simultaneously outsourcing the background procedures so that companies can reach a much more effective business operation. Not to mention the added values of knowledge on premises and international experience! Leasing service of offices, virtual offices and meeting rooms perfectly fits into the outsourcing portfolio of DBH.”
/The Bulletin – Netherlands-Hungarian Chamber of Commers, 2008 – 1. félév/
>>> Teljes cikk

Spin-off Planéta III.

„2008. április 11-én rendezte meg a Magyar Spin-off Vállalkozások Szövetsége (MSVSZ) III. éves konferenciáját, Budapesten. Nagy Péter, elnök köszöntötte a résztvevőket, és bejelentette, hogy az MSVSZ új nevet vett fel, a Magyar Spin-off és Start-up Vállakozások (MSE) nevet.”
/MISZ Hírlevél, 2008. 04.11./
>>> Teljes cikk

Két innovációs és üzleti központot is átadott a múlt hét végén a DBH Group

„A budapesti létesítményben 2000, míg Debrecenben 1500 négyzetméteren várják a betelepülő vállalkozásokat. A Hollandiában, Magyarországon és Szlovákiában is aktív, üzleti tanácsadással és pénzügyi befektetéssel foglalkozó cég a két létesítményben nem csupán bebútorozott, rugalmasan alakítható irodaterületet, de teljes infrastruktúrát – telefon és faxszám, illetve internetkapcsolat – is kínál, illetve titkári, könyvelési, tanácsadási szolgáltatásokat is nyújt, megkönnyítve a kis- és közepes vállalkozások számára az üzletmenetet.”
/Világgazdaság, 2007. 12.03./

Új értékesítési igazgatót nevezett ki a DBH

Interview with Mr. Peter Csörgi, Manager of DBH’s Financial & Accounting Division

A DBH négy irodával rendelkezik Európában...